Egy belföldi utazás alkalmával beszélgettünk a fogpótlásokról

Fogaink egészségére nem lehet elég időt, figyelmet és energiát fordítani. Sokan csak felnőtt korukban döbbennek rá erre, amikor talán már késő és nem is lehet megmenteni a fogainkat. Azonban még ekkor sincs minden veszve.

Ilyen témáról beszélgettünk nemrégiben egy belföldi nyaralás alkalmával. Szeretjük a barátainkkal bejárni az országot, újabb és újabb területeket felfedezve, vagy épp nosztalgiázva felkeresni olyan helyeket, ahol korábban már jártunk.

A fogpótlás témaköre azért jött szóba, mert egyikünknek szüksége lett rá. A fogát sajnos ki kellett húzni és zavarta a fog hiánya. A fogpótlásra sok lehetőség kínálkozik, az egyik legmodernebb az implantátum beültetése. Hogy az egész folyamat hogy zajlik, arról már ő mesélt.

Elmondta például, hogy ő mindenképp a fogorvosbudapest.info csapatát ajánlja, akik profi szakemberek és a fogpótlásban is nagy segítségünkre lehetnek. Ez a rendelő Budapesten van, és olyan szakemberek dolgoznak itt, akik számára az első a páciensek érdeke. Korrekt feltételekkel dolgoznak, csapatban, a csapatnak pedig a fogorvos, az asszisztens, a dentálhigiénikus és maga a páciens is a tagja. Itt csak olyan beavatkozás történik, amit előzőleg alaposan átbeszéltek a pácienssel. Korrekt, megfizethető árakon dolgoznak és azért ez sem mindegy.

A fogorvosbudapest.info oldalon lehet elérni ezt a rendelőt és érdemes is őket felkeresni, hisz ha így teszünk, biztosak lehetünk abban, hogy jó kezekbe kerülünk.

A fogpótlásra visszatérve. Sokan nem is fordítanak erre figyelmet, különösen akkor nem, ha valamelyik hátsó foguk hiányzik. Pedig akkor is hiányozni fog maga a fog a szájüregből, hosszú távon pedig ennek vannak hatásai. Ha ugyanis hiányzik a fog, akkor a mellette lévők elkezdenek egymás felé dőlni és kiemelkednek a fogívből. Így megszűnik a két fogív közti harmonikus érintkezés. Nos, ezért is lenne érdemes ezeket a fogakat minél előbb pótolni.

A hiányzó fogak pótlása a legmodernebb eljárással történik itt, a Fogorvos Budapest rendelőjében. Régen a híd jelentett megoldást, ahhoz azonban a szomszédos fogakat is le kell csiszolni. Sokkal jobb megoldás az implantátum. Ami ugyan drágább, mint a híd, de nagy előnye, hogy nem szükséges lecsiszolni a szomszédos fogakat. És hogy egy valóban esztétikus és tartós megoldás.

A Fogorvos Budapest rendelőjében is készítenek ilyent, de hidat is, ami több fogat is tud pótolni.

A hív úgy készül, hogy a hidat tartó fogakat, tehát a pilléreket lecsiszolják, előkészítik, ezekre ideiglenes koronák kerülnek. Maguk a hidak többféle anyagból készülhetnek, például fémkerámiából, ami egy fém vázból és porcelán borításból készül. Fehér, természetes megjelenésű, maga a fém, amit a fogorvosbudapest.info-nál használnak, pedig nikkelmentes. Magát a kész hidat speciális ragasztócementtel rögzítik az előkészített fogakra.

A cirkónium a másik anyag, amiből a híd váza készülhet, ez modernebb és esztétikusabb megjelenést tesz lehetővé. Ebben az esetben maga a váz is fehér, és az egészet számítógépes tervezéssel készítik, és egy gép vágja ki a beprogramozott formára. Erre a vázra is porcelán kerül és igazán természetes hatást lehet ezzel elérni.

Érdemes azt is figyelembe venni, hogy a híd sem tart örökké, tehát egy idő után cserére lehet szükség.

A fogpótlás mellett számos más esetben is fordulhatunk a fogorvosbudapest.info csapatához, hisz itt jó kezekben lehetünk. Profi szakemberek végeznek minőségi munkát, magas technikai színvonalon berendezett rendelőben.

Jó volt erről is beszélgetni és most már én is megnyugodtam, hisz tudom, hogy kikhez forduljak majd, ha valami problémám adódik. Sőt, azon kívül is, hisz nem árt évente legalább egyszer felkeresni a fogorvosunkat.