Mire hazaérsz, a rendelésed is megérkezik a Prevenciótól

Szerintem számtalan kiaknázatlan lehetőség van a magyar vidékben. Jó látni, hogy egyre többen fektetnek a turizmusba olyan értelemben, hogy nem feltétlen a nagy beruházásokban bíznak, hanem inkább valami különlegeset, személyeset szeretnének átadni. Én azt ilyen kezdeményezéseket érzem magamhoz a legközelebb, és hála az égnek megannyi szép helyen jártam már – nem is olyan kis – hazánkban. Amikor szóba jön, hogy mely vidékek a legkedvesebbek számomra, nem tudom nem megemlíteni a csodás Balatont, vagy a majdnem mediterrán vidéki nagyvárosokat, Pécset vagy Szegedet. Számomra ezek olyan hangulatot árasztanak, ami egy külföldi turistaparadicsomnak is elmenne. Persze jó elveszni egy tanyán is, vagy erdőszélen, ahol bele lehet veszni a természet adta szépségekbe. Az ember nem arra lett kitalálva, hogy ennyi inger vonja el a figyelmét nap mint nap… Ezért is fontos, hogy ahogyan csak tudjuk, ápoljuk a kapcsolatot a természettel, és amilyen gyakran csak tudjuk, próbáljuk elcsendesíteni, lelassítani az elménket.

Számomra a bevásárlás sem egy leányálom, ezért ahol tudom, kiváltom online rendeléssel – ha gyógyszerről, vagy gyógyszertári dermokozmetikumokról, tisztálkodószerekről vagy étrend-kiegészítőkről van szó, akkor nálam csak a Prevenció Patika online jöhet szóba a https://prevenciopatika.hu linken. A https://prevenciopatika.hu linken igazán jó ajánlatok rejtőznek, akár a termékek számát és változatosságát, akár a kedvező árazást értjük alatta. Amikor csak tehetem, összegyűjtök úgy egy rendelést, hogy 14 ezer Ft felett legyen, akkor ugyanis ingyenes a szállítás. Így legalább egyszerre vásárolok be abból pár hónapra, ami aktuálisan szükséges, emellett még spórolok is, főleg, hogyha az extra kedvezményes ajánlatok közül válogatok. Ha valaki igazán elkötelezett vásárló a https://prevenciopatika.hu-nál, akkor még egy extra dolgot is szeretnék a figyelmébe ajánlani, ugyanis érdemes lehet elgondolkoznia azon, hogy belépjen a Prevenció Prémium Klubba. Itt nem csak extra kedvezményekben és egyedi kuponokban részesülhetsz a webpatikán belül, hanem még egy egységügyi szakmai team is várja kérdéseidet, valamint a gyakran frissülő szakmai cikkekhez is hozzáférést biztosítanak számodra. Ráadásul minden rendelésedre ingyenes szállítás lesz érvényben, összeghatár nélkül.

A vásárlási szállításokról és feltételekről is részletesen tájékoztat bennünket az oldal, de most szívesen összefoglalom itt én is néhány mondat erejéig. A szállítás ára összeghatárok fejében a következő módon alakul: 6999 Ft-ig 1390 Ft, 7000 és 13.999 Ft-os rendelés között pedig 890 Ft-ot kell fizetnünk a GLS részére. Ha GLS csomagpontra szeretnénk kérni a rendelést, az összeghatárok ugyanezek, de a szállítási összeg 1190 Ft-ra és 690 Ft-ra módosul. A fizetésre többféle módunk van: fizethetünk online, bankkártyával, valamint utánvéttel, előre utalással és egészségpénztári kártyával (a feltüntetett termékeknél) is tudjuk rendezni a költségeket. Arra érdemes figyelni, hogy mint számos helyen, az utánvétnek plusz költsége is van.

Számomra nagyon megnyugtató a tudat, hogy van egy online gyógyszertár, ami megbízható termékeket kínál, ráadásul könnyű a megrendelés menete és a szállítás is szélsebes. Mivel szegedi vagyok, ezért a patikában, a helyszínen is át tudom venni a termékeket a Budapesti körúton, ha valamiért nem szeretném csomagpontba vagy házhoz rendelni őket.