Évente többször is el szoktunk menni a férjemmel ilyen egy-két napos mini nyaralásokra, mert mindig jól esik egy kicsit feltöltődni és kimozdulni otthonról, hiszen mindketten home office-ból dolgozunk.
Egy vidéki kisvárosba mentünk, ahol a szálláson sok olyan szolgáltatás volt, ami számunkra nagyon fontos ahhoz, hogy igazán ki tudjunk kapcsolódni. Voltak különféle szaunák, hideg és meleg vizes medencék és volt egy hatalmas konditerem is, ami eszméletlenül jól volt felszerelve.
Sokat szaunáztunk, utána meg egyből mentünk be a jéghideg merülő medencébe és ezt ismételgettük néhány órán át. Mivel mi rendszeresen edzünk, így nagyon tudunk örülni az ilyen típusú szállásoknak, hiszen végül is azért megyünk, hogy relaxáljunk.
Egyik alkalommal, amikor az edzőteremben nyomtuk a fekvőket, láttunk több vendéget is, akik szintén edzettek és amikor épp pihentünk a szettek között, nekiálltunk beszélgetni. Mondta az egyik vendég, hogy mikor elindultak ide, még Budapesten olyan defektet kapott a kocsijuk bal első kereke, hogy majdnem befordultak az árokba.
Azonnal hívták a mobilgumiszervizbudapesten.hu weboldalon elérhető mobil gumis csapatát, hogy javítsák meg a kereket, hiszen ők is épp pihenni indultak. Mivel nem volt az autójukban pótkerék, így a Mobil Gumiszerviz Budapesten csapata adott nekik egy ideiglenes kereket, amivel aztán sikeresen meg is érkeztek a szállásra.
Mondta a vendég, hogy nagyon elégedettek voltak a mobilgumiszervizbudapesten.hu weboldalról elérhető szerelő csapattal, mert nemcsak hamar érkeztek ki – körülbelül fél óra alatt kint is voltak már a helyszínen -, hanem precízen és professzionálisan dolgoztak.
Amikor telefonáltak nekik, csak annyit kellett megmondaniuk, hogy hol történt a durrdefekt, milyen típusú az autójuk, illetve, hogy szükség lesz-e pótkerékre.
Amikor kiérkeztek a helyszínre, először megnézték a kereket, hátha lehet rajta javítani, de akkora lyuk tátongott azon a keréken, hogy ez már ebben az állapotban sajnos menthetetlen volt, így le kellett szedni és kicserélni az ideiglenes gumira.
Vissza is kérdeztem, mert azt hittem, hogy rosszul hallok, hiszen ez akkor azt jelenti, hogy először megpróbálták az olcsóbb szolgáltatást, azaz a javítást felajánlani, és csak miután látták, hogy nem javítható a gumi, akkor álltak csak neki a kerékcserének.
Ezen egész elhűltem, de miután felmentem a mobilgumiszervizbudapesten.hu honlapra, láttam, hogy Budapesten még kiszállási díjat sem számolnak fel. Ez számomra hihetetlen volt, hiszen a legtöbb szakember már csak a kiszállásért képes egy vagyont elkérni, de úgy tűnik, hogy a Mobil Gumiszerviz Budapesten csapata nem ilyen típus.
Aztán ahogy elolvastam a weboldalukon lévő információkat, észrevettem, hogy nemcsak defektjavítást vállalnak, hanem van olyan szolgáltatásuk is, amelynél előre kell időpontot egyeztetni, ha például le akarjuk cserélni mind a négy gumit az autón újakra, vagy az adott időjárásnak megfelelő típusokat szeretnénk használni. Korrektek és komplex szolgáltatást nyújt nagyon ez a társaság.
El is mentettem a telefonszámukat, mert biztos, hogy fel kell őket hívnom, hogy tegyenek fel egy új garnitúrát a kocsimra, mert bizony már nagyon elkoptak rajta a gumik. Jövő héten egyeztetek is velük időpontot és szerintem a munkahelyi parkolóba fogom őket kikérni, hogy ott cseréljék le a kocsim kerekeit.